2019. február 16., szombat

Dylan Thomas : A mi erdőnk alján / hangjáték

Dylan Thomas walesi géniusz költő - író  egyetlen hangjátékát , 19 75 -ben készítették el magyarul



https://soundcloud.com/banyay/a-mi-erdonk-aljan

Dylan Marlais Thomas (Swansea1914október 27. – New York1953november 9.walesi költő és prózaíró. Már életében nagy népszerűséget szerzett, amiben nagy szerepe volt harsány megjelenésének, ragyogó felolvasásainak. Verseire így jellemző a romantikus sokszínűség mellett az erős zeneis












Élete

Apja tanár volt, édesanyja varrónő. A középiskolát Swansea-ban végezte, majd a gimnázium után újságírással kezdett foglalkozni. ASunday Referee-ben rendszeresen megjelent verseit a kiadó 1934-ben könyv alakban is megjelentette Tizennyolc vers címmel.1936-ban jelent meg következő kötete Huszonöt vers címen. 1937-ben feleségül vette Caitlin MacNamarát, akitől két fia és egy lánya született. Ezután főleg prózaírással foglalkozott.
második világháború alatt – mivel tényleges katonai szolgálatra alkalmatlan volt – a BBC megbízásából egy dokumentumfilmes csoporttal járta be a harctereket. A háború alatt alakult ki szenvedélye a versfelolvasás és a játék a hangjával.
A háború után egyre többet ivott és egyre kevesebbet írt: élete utolsó hat évében mindössze hat verset költött. Egyre népszerűbb lett Angliában, már életében mítosz bontakozott ki körülötte. A 20. század legjelentősebb angol költőjének tartották már életében is. Bohémsága, ital- és nőszeretete, kitűnő előadókészsége a költészet iránt nem érdeklődők körében is híressé tette. Később írt filmforgatókönyvettévésorozatot és újságcikkeket is. 1949-től nagy hírnévre tett szert az Amerikai Egyesült Államokban is, saját maga által rendezett felolvasókörútjaival. 1953-as negyedik felolvasókörútja alkalmával napokig tartó depresszió és ivászat után New Yorkban kórházba került, ahol november 9-én meghalt. A walesi Laugharne-ban temették el, sírját egy egyszerű fakereszt jelzi. Felesége 1994-ben halt meg Olaszországban, ahol férje halála utáni éveit töltötte.
A szerelem határai című, Magyarországon 2008-ban bemutatott film, életének a háborúban eltöltött évét dolgozza fel.

Dylan Thomas

(1914 - 1953)

Dylan Thomas
Dylan Marlais Thomas 1914-ben született. Teljes nevében két táltos csöngésű őskelta szó kapcsolódik (az egyik a Ma-binogi című híres mondagyűjtemény hősét idézi, a Tenger Fiát, a másik pedig a családi hagyomány legendás alakjának, egy forradalmár költő-prédikátornak emlékét őrzi) a jellegtelen angol harmadikhoz. Szülőhelye, Swansea, afféle végvár hármas határon: Wales, Anglia és az óceán fogja közre. Amit véd: egy kis nemzet történelmi múltja. Ami ostromolja: a jelent és jövőt elhódító ipari civilizáció. A harc a falakon belül zajlik; Swansea nem festői halászkikötő, hanem füstölgő gyárváros. A költő családja, mint legtöbbünké, az életformák panoptikuma. Nagyapjának testvére, Marlaise Thomas, kettős tisztet visel: a „keresztyén gyülekezet" szigorú ítéletű bírája, és a pogány bárdok egyenesági leszármazottja, lázadásra bujtó örökségük hordozója. Hivatala s hívei egyszerre kívánják meg tőle a puritán elveket és azt, hogy teljes birtokában legyen a „hwyl"-nak, a démoni ékesszólás adományának. Az apa, Dávid John Thomas gimnáziumi irodalomtanár. Általános megbecsülést élvező, lelkiismeretes pedagógus, Shakespeare-búvár - és közismerten konok ateista. Tekintély és rebellió. A gyermek Dylan rendezett kispolgári környezetben nevelődik, kedvenc társasága mégis a kültelki park és az öbölpart utcakölyök-csapata. A szünidőt vidéken, parasztrokonok tanyáján tölti.
Ami a közönséges életrajzban békésen leülepedő elegyes adalék: a költőében - robbanóanyag. Ezt viszi magával, amikor a derűs világú, de szorongató tapasztalatot is bőven termő gyermekkort, a lanyha szorgalomról, ám annál tevékenyebb irodalmi érdeklődésről tanúskodó iskolaéveket és a kétesztendős helybeli riporter-inaskodást maga mögött hagyva, 1933-ban kivándorol szűkebb hazájából.
Az otthoni táj, s még inkább az emberi kapcsolatok biztonságát, védelmét nyújtó otthon igézete holtáig kíséri. Egyéniségében, poétikájában könnyűszerrel kimutathatók a „kelta lélek" atavisztikus jegyei. De az újkor szellemét és méreteit, a gazdasági válság hányta-vetette, gyökereszakadt embertömeget, az egymásról mit sem tudva sodródók egyetemes sorsközösségét sem idegenben szokja meg, hanem a csavargásaiból ugyancsak otthonosan ismerős swansea-i kikötőben. A kettős élmény üllője-kalapácsa modern embert, modern költőt kovácsol. A Dylan Thomas impresszióiban formát öltő Wales kétféle erő kiinduló s egyben támadási pontja: a lázadásé és a ragaszkodásé. A közösségbe tartozás felelősségtudatát és önérzetét merítheti innen, anélkül, hogy egy szűk és elavult szerkezetű kollektíva korlátait tűrni, szemellenzőjét viselni is kényszerülne. Öröksége: a közösségi habitus. Magányában is magában hordja, költészetében egyéni módon, szabadon alakítja az embertársaság ideálját. Walesinek vallotta magát; angolul írt: az emberiségnek.
Első kötetét, az Eighteen Poems (Tizennyolc vers) 1934-ben adja közre. Felemás sikerrel: a szakma tekintélyei elismerik és félreismerik tehetségét. A nagyközönség ez idő tájt még nemigen vesz róla tudomást. „Rimbaud-rohama" előtt -érettebb iróniával így emlékezik meg róla - egyelőre csak a londoni szerkesztőségek nyíltak meg, és az irodalmi kocsmák. Pártfogó felfedezői azzal vélték leginkább megbecsülni a kezdőt, hogy mindjárt és mindenestül maguk közül valónak tekintették. A legújabb divat, a szürrealizmus szellemével ösztönösen rokon ős-zseni fölléptét üdvözölték a zseniális költő-siheder megszólalásában.
Az Eighteen Poems füstje, korma jórészt lecsapódott azóta. A mai olvasó és kritikus tisztábbnak látja a lángot, különösen, ha nem sajnálja a fáradságot, hogy a tűz egykori fészkét is megkeresse. Ha meggondolja: e költemények szerzője alig húsz esztendős. Lírai hősünk tehát a férfivá érés küszöbén megtorpanó koravén kamaszfiú. Képzeletét a felnőtt élet -főképpen a nemi élet - hirtelen elébe táruló látomása tartja fogva; fürkésző tekintete végigjár a fiziológia örök tényein, a törvényszerűen ismétlődő életaktusokon, s a tapasztalat a kíváncsi vonzalom és a viszolygó utálkozás keverék-benyomását hagyja a leselkedőben:
Félig az enyém, félig az ördögé
E világ, nő-mákonytól részegen,
Villás némber-szem bimbóján köröz
(Ha birizgálna szerelem bökése. Weöres Sándor fordítása)
Szerelmi gerjedelem hevíti, ám lehűti a fölismerés, hogy a kielégülésre sehonnan sem nyílik alkalom. Tehetetlen csecsemőnek látja magát, és semmirevaló aggnak, halva születettnek és élő halottnak:
...nyögve tekeregsz leplen és lepedőn,
Sötét asszonyt veszel és öleled vakon
Az éj öreganyját.
(Herélt álmodozás. Orbán Ottó fordítása)
Gondolatvilága, mint a megszállotté: nincs a valóságnak olyan apró mozzanata, jelentéktelen eleme, amelyben szexuális tartalmú jelképet ne sejtene. Szexualitása azonban teljességgel „ártatlan", erotikátlan: minden sejtető személyes intimitás nélküli. Sóvárgása tárgyát nem érzéki félhomály köríti, hanem - egyidőben! - a tökéletes tisztaság sugárfénye és az abszolút hitványság mocska, szuroksötétje borítja.
Serdülő lélek. Az elemző ujja egyre-másra tipikus tüneteken állapodik meg. Ellentmondásokban tetszelgő kandiság, eltúlzott ellentétek lelki melodrámája, groteszk akasztófahumor... még szerencse, hogy a följegyzettek mellé a mindent merő kamaszértelem telhetetlen feldolgozás-igénye, gyötrő tisztánlátás- és megfogalmazás-vágya is odatársul.
Ezt a forrongó tettvágytól és didergető halálsejtelemtől egyfolytában fűtött-hűtött lelkiállapotot Hamlet küszködő monológjaira emlékezve értheti meg igazán a versolvasó. S tovább szőjük a hasonlatot: itt is egy kitágító párhuzamtól, kozmikus egybeeséstől kapnak költői értéket és históriai jelentőséget a közönséges kamasz-benyomások. Ahogyan a dán királyfi vízióiban a tenyészet és rothadás motívumai egyszerre utalnak az esendő test, az államgépezet és az egyetemes emberi lét éltető és mérgező erőire; Dylan Thomas látomásai is belevilágítanak egy hatalmas szervezet - a XX. századi társadalom és történelem - fiziológiájába.
A diadalmas „vidéki fölviharzásra" - ezzel a kifejezéssel is Dylan Thomas mosolyogja meg valamikori ifjú titán önmagát - öt dolgos esztendő következik; 1934-1939. A győzelemmel az avantgárdé legelőbbre tolt állásáig tört utat az Eighteen Poems szerzője. A hozzá szegődött hír új fegyvertényeket vár tőle.
Neves költő. Zajos társasági szereplése, különcködő viselkedésmódja nevezetessé is teszi. Hol s hogyan keltett föltűnést a „vadember" - a kortársak visszaemlékezései bőséges felvilágosítással szolgálnak. A verselemzőt egyetlen vonatkozásban érinti e fáma. Számolni kényszerül a problémával: a kinőtt, de le nem vetkezett „vásott kölyök"-póz mekkora darabot födött el vajon a költői lélekből?
Mikor felébredtem
Mikor felébredtem, már szólt a város.
Madár-, harang- és csengő-zűrzavar
Szaggatta szét az ezer farkú káoszt.
A nyüzsgő hüllők lángban álltak,
Felnyársaló álom-fosztogatók,
A jó szomszéd tenger békát, sátánt
És asszony-gyönyört elmosott,
Míg járt egy hús-vér alak odakint,
Nyesőkést vett elő
S a hajnalt nyisszantotta le,
Az Időnek lüktető iker-párja ő.
Ama könyvből valló ez a hegyes szakáll,
Hogy az utolsó kígyót is levágja,
Akár egy vesszőt, zsenge ágat,
Zsugorodott levél-nyelve lehull.
Én minden reggel ez vagyok:
Álmomban - Isten, jó is, gonosz is benn,
Járok a víz színén,
S a halál - döfte, rég
Kihalt mamut vagyok s mindenki földjén
A lehullott veréb.
Madár-lombhullás volt s hajó-kacsázás,
Mikor e reggel, ébredéskor,
Áttört a zajló városon
Egy hang az égnek álló levegőben,
Nem próféta-utódomé, nem:
Megtöretik tengeri városom!
Órák szóltak: nincsen Idő - harangok: nincsen Isten,
S a szigetekre vontam a fehér lepelt,
Szemhéjamon a két érem mint kagyló énekelt.
Fordította: Görgey Gábor
És nem vesz rajtuk erőt a halál
És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Olybá vétetnek majd a pőre holtak,
Mint lakói a szélnek s esti holdnak;
Míg csontvázuk letisztogatva korhad,
Csillag gyúl ki könyökön s lábfejen;
Ki elveszti eszét, majd észre tér,
Ki tengerbe vész, ismét partot ér;
Szeretők halnak, él a szerelem;
És nem vesz rajtuk erőt a halál.
És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Bár a tenger örvényei alatt
Nyugosznak, holtuk meddő nem marad;
Kínpadra vonva, hol az ín szakad,
S kerékre kötve, meg nem törhetők;
Kezük között kettéhasad a hit,
S orrszarvú bűnök testüket átdöfik;
Minden széthull, de ellenállnak ők;
És nem vesz rajtuk erőt a halál.
És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Nem hallják immár a sirály jaját
S a parton megtörő hullám zaját;
Hol virág lélegzett, fejét virág
Nem emeli az esős szélbe már;
Bár nincs eszük, s feküsznek mereven,
Lényegük általüt a százszorszépeken,
S nap felé tör, amíg csak a nap áll,
És nem vesz rajtuk erőt a halál.
Fordította: Kálnoky László
Dylan Thomas idegenül találta magát abban a társadalmi környezetben, ahová bejáratos lett. Tiltakozása heves volt és ideges. Házigazdái pedig, igazi angolok, hüledeztek és jól mulattak az „eredeti" módokon, ahogyan nemtetszését értésükre adta. A költő figyelmét azonban nem kerülte el, hogy a bolondját járatják vele. Lázadása nem érte be a clown-szereppel; konkrétabb formát, érzékenyebb célpontot keresett. Kinyilatkoztatott politikai ideálja: „A forradalmi testület, mely biztosítja az ember jogát, hogy bárki mással egyenlően osztozzék a természeti és termelt javakon. Csakis egy ilyen alapvetően forradalmi testület tevékenysége által teremtődhet meg ugyanis a közösségi művészet lehetősége."
A művészi öntudat folyama jó irányba tart. Csak éppen mást sodor kavargó fölszínén, s megint mást ülepít meg mélyében. Az ifjú Dylan Thomas úgy hiszi, hogy „költői" megjelenésének, modorának különböznie kell bárki halandóétól. Ösztöneiben ott érik azonban a fölismerés, hogy az ő formáló kezének tartogatott életanyag nem a hivalkodó és kesergő poéta-magány lesz, hanem a természetesen felfogott és alázattal vállalt közösség az egyszerű emberiséggel.
Magánéletének döntő fordulatait ez utóbbi ösztönzés irányítja. Mint egyéb közönséges korabeliek, megnősül, családot alapít. 1937-ben feleségül veszi Caitlin Macnamarát. Fiuk, Llewelyn 1939-ben születik. Az érezhetően megsúlyosodó versek azt tanúsítják, hogy a szerelemben - mind derűjében, mind borújában - valódi, irodalmi értékű élményt kapott Dylan Thomas; s azt, hogy az új emberélet elindításával járó felelősséget vállán és vívódó lelkében egyaránt viselte (Hiány dühében írom; Egy szent bukásra kész). Írói termése tetemesen gyarapszik. Az öt év leforgása alatt két kötetben - Twenty Five Poems (1936 - Huszonöt vers); The Map of Love (1939 - A szerelem mappája) - 41 verset közöl. Az utóbbiban prózai darabok is szerepelnek. Ekkortájt készülnek továbbá azok a novellák, amelyeket később önéletrajzi ciklusában - Az író arcképe kölyökkutya korából (Portrait ofthe Artist as a Young Dog, 1940) - jelentet meg. Elbeszélései igény és teljesítmény tekintetében - szerzőjük és az angol kritika egybehangzó véleményében osztozunk - alulmaradnak a költeményekkel tett összehasonlításban. Jószemű, ügyes kezű kisművészet portékái; elsőrangú szórakoztató olvasmányok. Nem lebecsülendő értékük, egyebek közt, az elbeszélő nyelv joyce-i gazdagsága, kelta humora - mely vonásokat a nagy versekben is viszontláthatjuk, mint a tragikus emelkedettség szükséges és hatásos ellenpontjait. Hasonló jellegű, bár nagyobb szabású vállalkozásnak indult, ugyancsak a háború előtt, a torzóban maradt regény -Adventures in the Skin Trade (Kalandok „bőriparban") -, mely különös, allegorikus-naturalisztikus módszerrel dolgozta volna fel a költő első londoni hódító hadjáratának történetét.
Fölszított várakozásról beszéltünk, útvesztők közül előtünedező lehetőségekre hivatkoztunk mindeddig. Most érkezünk oda, ahol csupa beváltott ígéretről adhatunk számot. A költői pályát betetőző és lezáró, érett alkotó korszakba. Különös egybeesés, hogy a költői beteljesedés időszaka - a II. világháború s a rákövetkező évtized - a legválságosabb, legnyug-talanabb periódus talán a század történetében. A magaslat, ahonnan a látnok széttekint, úgy érzi, ott emelkedik „küszöbén annak az időnek, melyet a jövő történészei nemigen fognak »atomkor« néven sem emlegetni - azon egyszerű okból, hogy akkorára talán történészek sem maradnak". Innen kiáltja el a megtalált emberi szót: „öröme igazát".
E gondterhelt idő közfigyelme kíséri Dylan Thomas utolsó tizennégy esztendejét. A teljes nyilvánosság előtt él Londonban vagy Oxfordban csakúgy, mint Amerikában vagy a walesi falucskában, Laugharne-ban. Közösségi költő: alkotó élményt jelent számára az elsötített utcán, a „leölt házak" körül kóválygó, társtalan, barbár rettegés, a háború minden szennye, csúfsága; inspirációval várja a hazai táj bukolikus szépsége, a jámbor gémek és csillogó kagylók közt a lelkes természet társasága.
Legfőbb ihletője: a ráhallgatók mind népesebb publikuma; azok, akiket a modern technika, a városi civilizáció szerzett, toborzott köréje. Rousseau-i előítéletek nem kötötték; utánoznivalóan gazdálkodott a széles körű erkölcsművelés gépi eszközeivel. Messzire ható szavalatai a BBC híres „Harmadik Program"-jában hangzottak el, egymást érték előadásai Anglia és az Egyesült Államok egyetemein, kongresszusokon, irodalmi estéken, minden rendű-rangú pulpituson. Valóra vált a „romantikus" ifjúkori álom: Dylan Thomas személye egy nemzedék előtt a költő - foglalkozás és eszmény - megtestesítője, a fogalom eleven képmása lett. S a komolytalan örök-gyermek, az italos bohém, a „vén ripacs" pontosan tudta, mit vár tőle a nagy szerep. Átérezte és vállalta a költő felelősségét.
Dylan Thomas 1953-ban halt meg, idegenben. Amerikai kórteremben delírium végzett vele. Pályája - a szó minden értelmében - tragikusan szakadt meg. Ki tudja, mi válhatott volna még belőle, ha megéri! Nagy drámaíró? Képzeljük el A mi erdőnk alján (Under Milk Wood) folytatásait... Nagy epikus ? A megkezdett In Country Heaven (Falusi mennyország) ciklus csodálatos kibontakozást ígért... Képtelen próbálkozás lenne felbecsülni, mekkora értéket vitt a sírba Dylan Thomas. Vigasztaló tudat, hogy ami utána maradt, annak értékét így is megbecsülhetjük. Az életmű „minden durvaságával, kételyével, zűrzavarával" - mint a tragikus sors - befejezett; s mint a tragédia: lezárhatatlan; örök mozgásban örvénylő. Állandó hatóerő.
„A jó vers - vallotta és bizonyította Dylan Thomas - a valóság cselekvő része. A világ sohasem marad ugyanaz, ha egy jó vers hozzátevődött. A jó vers segítséget jelent a minden-ség formájának és értelmének átalakításában; mindenkit hozzásegít, hogy önmagáról s a környező világról való tudását kiterjessze."
László Ervin írása / Literatura : 2014 

Magyarul

  • Az író arcképe kölyökkutya korából. Önéletrajzi novella; ford. Gergely Ágnes, utószó Ungvári Tamás; Európa, Bp., 1959 – önéletrajzi ihletésű novellák (1940), amelyeket James Joyce Dublini emberek című önéletrajzi regényének mintájára írt
  • A mi erdőnk alján. Hangjáték; ford. Bányay Geyza, utószó Sükösd Mihály; Európa, Bp., 1960 (Modern könyvtár) – a BBC számára írta, 1954-ben jelent meg Angliában (elhangzott 1958-ban)ː a walesi életet és emlékeket mutatja be meseszerűlíraiságával és groteszk humorával
  • Dylan Thomas összegyűjtött versei. 1934-1952; ford. Eörsi István et al., szerk. Geher István, utószó Ungvári Tamás; Európa, Bp., 1966
  • Rebeka leányai; ford. Borbás Mária, versford. Tandori Dezső; Móra, Bp., 1980
  • A csontnak partjain. Versek; vál., ford. Erdődi Gábor; Orpheusz–Új Mandátum, Bp., 1993
  • Dylan Thomas versei; ford. Eörsi István et al.; Európa, Bp., 1995 (Lyra mundi)
  • A szerelem térképe. Mágikus elbeszélések; ford. Erdődi Gábor; Új Mandátum–Hatodik Síp Alapítvány, Bp., 1998
  • A sziget; ford. Kristóf Eszter; Novella, Bp., 1999
  • Jegyzetfüzet-versek; ford. Erdődi Gábor; L'Harmattan, Bp., 2013

További művei 

.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése