Peter Forgacs "Wittgenstein Tractatus"

"Wittgenstein" - mosoly a kamera felé
"Kimondható-e ... a világ?" kérdezte Ludwig Wittgenstein. "És meg lehet-e mutatni ezt a faggatást?" kérdezi a maga részéről Forgács Péter. Egy konceptualista hurkot alkotó filmben, amely azonban heurisztikus hangvételű. Wittgenstein egy egymásba illesztett aforizmákból álló formális rendszer segítségével kimutatta, hogy semmilyen logikus nyelvezet nem nyugodhat akárcsak ugyanannak a nyelvnek a szabályain. Elképzelhető-e hogy filmet csináljon valaki egy ilyen sziporkázó gondoltaból, amely maga is folytonosan cáfolva saját magát, halad előre a saját útján. Lehet-e egy gondolatra úgy tekinteni és ezt az élményt másokkal megosztani, egy olyan gondolatra, amely szerint a dolgok nem létezhetnek másként, csak virtuális kombinációként, tisztán logikai térben, szükségszerűen megszabadulva minden érzelmi vagy morális salaktól? Az igazat megvallva Forgács Péter az egyetlen lehetséges résen hatol be Wittgenstein "Tractatus"-ába, egy akcióban lévő gondolat logikai tere egyszersmind egy izgalmas stílusgyakorlat. Az aforizmák egymást követő sora és az artikulálás módja amely kapcsolatba állítja őket nem más, mint egy formalista Yi-King, egy szinte paranoiás belemerülés egy világlátás lehetetlenségébe. Más részről ha Forgács Péter "Wittgenstein"-je egy szép, pillanatnyiságában megragadott fogalom, az annak köszönhető, hogy csodálatosan sikerült itt inkarnálódnia, testet öltenie. Természetesen nem az illusztráció világában vagyunk, intim rezonanciáról van itt szó. A korabeli családi filmeknél alkalmazott szürkébe játszó fekete-fehér képek hol rendkívül lelassulnak, hol felgyorsulnak, nyakkendős férfiak piknikeznek, nők kényeskednek, gyerekek lármáznak, hajók suhannak fantom-bárkákként valószínűtlen folyókon. Wittgenstein-formulák beékelve vagy betétként, mint: "A világ mindaz, ami létezik", "A tárgy egyszerű", "Ami elgondolható, az lehetséges is". Időnként átsuhan a formalizálás gyanúja; egy túlimpresszionált matematizálás, egy séma, amely rámutat egy horgász arcára, aki belemosolyog az objektívbe - a szó morális értelmében.

Hitchcock-i
Logikai körök, érzelmi körök: "Hazafelé menet meglepetésre számítottam, nem volt meglepetés, tehát meg voltam lepve." A jelek világába léptünk - vizuális jelekébe, hang-jelekébe, Szemző Tibor bámulatos ál-repetitív zenéjével - és mindezt egy állandó remegés kíséri. A "Tractatus" utolsó mondata - ez Wittgenstein művének is az utolsó mondata - a következő: "Amiről nem lehet beszélni, azt el kell hallgatni". A film itt véget ér - és végülis minden film megítélhető az utolsó képet követő csend minősége alapján. Figyeljék meg jól: vibrál.

Jérőme MALLIEN
1994 Strasbourg DNA