nem írunk ,nem szintezünk
nem hányunk ,és nem ítélkezzünk
hol a kolostorok romban állnak
égő mezők az égbe heget vágnak
nem hányunk és nem féregtelenítünk
belátjuk a lopakodó ész csendben veri
át az éjt ,asszonyát és gyermekét
nem szintezünk és nem mély magyarozunk
nem giccsezünk és nem fogadkozunk
mig az elme az égből kiszakítva
keresi kulcsát deres mészkőfalán
hasított fa a hasított
falanszterek öntik a vasat
angyalok szemeibe
igy dadogom magam elé
József Attila esztelen sorait
Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.
nem ítélkezzünk és nem kacagunk
álmainkba csendes vizes falú folyósokon
lángoló tekintettel romboljuk le álmainkat
nem hányunk obszcén ikonokra
nem szeretkezünk mert magányosokká
válunk általa , mint kialvatlan elmék
már nem szorongunk jobb a zen
vagy a jazz
de az iparikendők olajfoltjain
gyermekek megszáradt sírásainak helyein
ott látjuk hogy élünk még talán ez remény
de inkább a holdszilánkja szálkája
és megtanuljuk nem szeretni
ki halálainkat akarja
nem írunk ,nem szintezünk
nem hányunk, és nem ítélkezzünk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése