ingovány ostorán,
hold ketrecében hál,
mosolygos az évszak,
a dél az északnak ellenáll ,
poros minden zátony és szirt,
ide nem jár senki, mert ismerik,
nincs titka, sem csillagpora,
nem rejt esélyt a napok hálóiba,
van mindene, kiüresedése és üressége,
szavainak nincsenek betűi, és fokozata,
minden ide jár hálni, megpiheni,
otthona ismeretlen, a kézség az otthona,
mint titkos agyburok " , ezret pördül egy pillanatban
ez a fészek, amit az enyészet hiábavalóságát hírdeti
éltetve a tájat, élteti a kész egészet,
de mindez, dermesztő és hontalan
-------------------------------------------------------------
pillanatnyi erek
vasútállomás
automaták és peron
terek lélegzetei
megszédül
ki az ki
megszeledül
körfolyósok
megérkezés
nem voltál otthon
most alszik a birodalom
John Donne hazatért
ő nem volt kiátkozott
'S Óceánt leltél, partokat, ahonnan
csak sötétség, csak sötétség üvölt -
Isten körébe szálltál s vissza onnan.
De oly magasra nem visz a teher,
honnét e földi tájék, hogyha nézed,
csak tornyok száza, kúszó vízmeder,
s tompulva fáj az Utolsó Itélet.
És egyenletes az éghajlat ott. '
minden visszatér álmába
nincs origó vemhedtsége
nincs elvadult kertek határa
nincs az a késő éjszaka
nincs a partok szakasza
most alszik minden és a halovány
talán egyszer önmagához ér
talán egyszer önmagát átöleli
egyszer sem megitéltetik
-----------------
a megjelölt sorok Joszif Brodszkij : Elégia John Donnért c. verséből van kiemelve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése