HERMINAMEZŐ - Szellemjárás Halász Péter filmje

Aztán „mégiscsak” elkezdődött – folytatódott – az előadás az előre meghirdetett programokkal, amelyek egyike volt a Herminamező. Terepasztal állt a színpadon, rajta a címben jelzett városrész makettje – nagyjából a Városliget a Hősök terétől az Ajtósi Dürer sorig – az ott található épületekkel, úgymint Állatkert, Vidám Park, Széchenyi fürdő, Bethesda Kórház, Közlekedési Múzeum, Nyomorékok Intézete, Vakok Intézete és így tovább. Épületek, utcák, terek, többnyire leromlott állaggal, tompa szürkében. Az operatőr kamerája pásztázta a terepasztalt, a rászerelt reflektor megvilágította azokat a részeket, ahol éppen járt, és kivetítette a képeket egy vászonra. A színészek – már nem emlékszem, kik voltak – kis kaucsukbabákat és különféle tárgyakat, járműveket, apró kellékeket mozgattak az asztalon, és Péterrel együtt elmesélték a hely történetét. Sajátos helytörténet volt ez, visszanyúlt a háborúig, az ötvenes évekig és az 56-os forradalomig. Sorsok, történetek, köznapi mozzanatok és történelmi fordulatok elevenedtek meg ebben a bábjáték-film-színházban, melyben a bábjátékos, az emlékező és a rendező (ugyanaz a személy) gyermekkora képeit idézte föl a hozzájuk tartozó mitológiákkal, mintegy újrateremtve, elidegenítve és csak a pillanatnak rögzítve a szubjektív valóságként megélt eseményeket. A pillanat realitásán kívül minden művi volt és mégis igaz. A keret és a szöveg ellenére esetleges, sőt esetlen. A fénypászmában egyszerre látszottak a bábuk és a mozgató ujjak, a ritmus ki volt szolgáltatva a tárgyak és a figurák előkeresésének és rakosgatásának, a spontaneitás nélkülözni látszott a megformáltságot. Az egész inkább suta volt, mint „megcsinált”. Nem a szépségszűrőn megszűrt hatás érdekel, mondta Péter később. „Esztétikailag értékelhetetlen dolgot kell produkálni, amiben az esemény dominál.” Nem pont erről az esetről mondta, hanem általában, és szerintem ez a lényege mindannak, amit életében csinált. 

Koltai tamás